Gyömbér Klára vagyok.
Gyermekkoromban anyukám azt tanította nekem, hogy a Jó Isten mindig ott van körülöttünk. A fűben, a fában, a virágokban, a napsütésben.
Tanultam tanítani a tanítóképző főiskolán. Lámák tanításain is részt vettem. Tanultam különböző mesterektől. Kerestem az utamat.
Ezután egy találkozón egy fafaragó mestert küldtek elém. Ahogy Ő kérdezett, ahogy felelősségre vont, ahogy rámutatott addigi nézeteim hiányosságaira, mintha a Mester kérdezett volna. Igyekezett válaszolni az addig megszerzett ismeretek tükrében. Nehezen álltam a sarat. Az Ő hite, a hite ereje megsemmisítő volt. Mintha vizsgáztam volna. Az volt. Vizsga. Amíg feleltem, a lelkem remegett. Éreztem, hogy nem érek fel Őhozzá.
Ez a hit, ez a fény elkezdett bennem dolgozni. Ezt a fényt szeretném én is magamban tudni. Oly erős volt a vágy, hogy kaptam tanítókat, társakat magam mellé. Együtt tanultunk. Együtt fejlődtünk. Egymás tanítói és egymás tanítványai lettünk. Együtt voltunk, amíg együtt vitt utunk.
Ma is tanulok folyamatosan, hisz tanítanak. Olyan tanításokat kapok, melyek vezetnek, hogy általuk kifessem és megértsem a kapott vázlatot, az életemet.
Vizsgák is vannak. Mércék, hogy jól megtanultam-e az adott anyagot.
Szeretettel, tisztelettel kérhetsz Te is. Kapsz útmutatást, segítséget.
Kinek-kinek más-más formában üzennek. Lehet a matematika órán a számok világának megismerésén keresztül, esetleg tanácsadás közben vagy a festményeimmel.
A szeretet egyetemes. Hol így, hol úgy ér el hozzád. Válaszd ki! Utána segítek.